Művelődési házak mellett uszoda zár be Esztergomban

Esztergomban a fűtési idény végéig bezár több művelődési ház és az uszoda, 18 foknál nem lehet több az önkormányzati intézményekben, beruházásokat halasztanak el és minimumra csökkentik a rendezvények számát - erről döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.

Fiatalkorú lányokat prostitúcióra kényszerítő férfiakat fogott el a rendőrség Debrecenben

A rendőrség elfogott három férfit, akik a gyanú szerint prostitúcióra kényszerítettek fiatalkorú lányokat Debrecenben - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel pénteken.

Hat év börtönre ítélték a csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét

Jogerősen hat év börtönre ítélték a tavalyi csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét csütörtökön - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Családügyi államtitkár: továbbra is a család áll a kormányzás középpontjában

A magyar családok bízhatnak abban, hogy a kormányzás középpontjában továbbra is a család áll - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Alapjogokért Központ: egységesen elutasítják Gyurcsányék árnyékkormányát a magyarok

A választókorú magyarok csaknem 90 százaléka szerint nem szolgálja az ország érdekét, hogy Dobrev Klára vezetésével megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) baloldali árnyékkormánya.

LMP: mutassuk meg a kormánynak, hogy van kiút az energiaválságból!

Van kiút az energiaválságból és az orosz energiafüggőségből: ehhez zöldíteni kell és fenntartható irányba kell fordítani Magyarország hajóját - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese.

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át.

IOM: aggódnak a magyarok az emberkereskedelem miatt

Kifejezett aggodalommal viszonyulnak a magyarok az emberkereskedelem jelenségéhez: nagyobb problémának látják, mint a Covid-járványt, és úgy gondolják, hogy a következő években nőni fog az érintettek száma.

Orbán: Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem

Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Megszüntették Budaházy letartóztatását, bűnügyi felügyelet alá került

Megszüntette Budaházy György letartóztatását a Kúria és bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Átadták a szegedi jogi kar felújított épületét

Befejeződött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kar épületének felújítása, az 1,885 milliárd forint kormányzati támogatásból megvalósult beruházást pénteken adták át.

Oktatási kerekasztalt hívott össze a Jobbik

Oktatási kerekasztalt hívott össze a jövő hétre a Jobbik - jelentette be pénteki online sajtótájékoztatóján Ander Balázs, az ellenzéki párt alelnöke, országgyűlési képviselője.